Kipróbáltam egy gyakorlatot a gyereken: van, hogy élesen reagálok, felemelem a hangom, ha úgy érzem felbosszant, s ezen változtatni akartam, hiszen csak gyerek, a szemem fénye, nem akarom bántani szavakkal sem. Ezért mielőtt felcsattantam volna, egy pillanatra megállítottam az időt, körbe futottam, mint egy karikatúra figura, alul-felül, kívül-belül, minden szempontból egy másodperc alatt, majd ezt azt az avatáromat visszahívtam a szívembe, s az átvizsgálás eredményének esszenciájával szólaltam csak meg.
Maga a figura végig futtatása is már annyira vicces volt, hogy ezek-után végképp nemtudtam élesen reagálni, s érdekes módon a gyerek is egyre kevesebbszer idézett elő olyan helyzetet, amely miatt rá kellett volna szólnom.
Azzal, hogy "körbefutottam" ugyanis, láttam őt magát is, nemcsak a helyzetet, és az indulatomat, és azt is, hogy mi okozta az adott helyzet kialakulását. Mint Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz című versében.
S hogy már nem kereste a bajt, köszönhettem annak is, hogy megláttam Isteni lényegét, újra összekapcsolódtunk, s kívül helyezkedtem a játszmából, hiszen a rákiabálással az energiáját csapoltam, ő pedig a szeleburdiskodással, feldühítésemmel újra és újra visszaszerezte azt.
Próbáljátok ki, hatásos:) A legjobb gyakorolni, s beépíteni a mindennapokba.
