A történések gördülékenységén gondolkodtam a minap. Ha spontán történnek, nincs akadály előttük, minden a helyén, akkor ez a követendő út. Mégis nap mint nap akadályokat gördítünk eléjük jónéhány gondolattal: vagyis mi magunk vagyunk az akadályok. Vannak persze külső tényezők is, amik jelzik, hogy nem ez az éppen jó irány számunkra. De kérdés, hogy meglátjuk-e, vagy erőltetjük, s továbbra is arra akarunk menni tűzzel-vassal.
Pedig olyan egyszerűen is működhetne minden. S van akinél működik is. Eredmény: siker, kiegyensúlyozottság, bőség. Minden a helyén, minden áramlik.
Saját példával szemléltetve a dolgot: mennünk kellett volna valahova ma időre, de a kicsi akkor aludt el, amikor indulni kellett volna. Külső akadály. Ha erőltettem volna, hogy menjünk mindenáron, lehet a kocsi hagyott volna cserben, mert kevés volt benne a benzin, s tankolni csak visszafelé akartam. De persze ez csak elmélet. Lehet simán elvitt volna, de valami nem lett volna az igazi. Talán az, hogy akkor nem ülnék itt, s írnám le ezeket a gondolatokat, csak elszállt volna valamerre, s te nem olvasnád most ezeket a sorokat. Hiszen lehet, hogy pont erre a felismerésre van szükséged. Nekem csak a késztetés jött át, hogy leírjam.
Ha kíváncsi vagy egyéb irásaimra, gyere a gyermekvallás oldalra. Sokféle tapasztalásaimat itt olvashatod.
