Van úgy, hogy minden a helyén, a folyamat része vagy, rajta vagy az áramláson, s a meditáció, a tánc, az ima maga.
Ha részévé válsz, ha hagyod megtörténni,a válaszok maguktól jönnek, az érzések önmagukat oldják, s vágyak nélkül, csupán a létezésben, a másodperc töredékében, az időtlenségben megváltod önmagad.
S hogy kihagynál egy szintet? Ki mondta, hogy muszáj vágyni? Ki mondja hogy szintek vannak? Ki mondja, hogy nem járulhatok Isten szent színe elé, ha nem megyek végig a fejlődési szakaszokon?
Az elme. Ő az aki harcol, analizál, kategorizál.
A létezés fénycsarnokában az isteni végtelen minden gyermekét szintek nélkül is, önnön ártatlanságában látja, s befogadja.
S mi van ha én nem akarok vágyni? Hiszen minden a helyén. Ha ezt az érzést élem át újra és újra, látom és befogadom a végtelent, tudom és elhiszem, hogy megérdemlem a bőséget, akkor minek vágyni?
Hiszen minden adódik magától.
Ha befolyásolom a történetet, azt amelyikben minden a helyén van, az elmém földi vágyaival, máris kizökkenek, már nem táncolok, nem hiszek már abban, amit éppen átélek.
Csukd be a szemed, nyújts ki a kezed, de előtte kattints ide a folytatáshoz:
Vagy másold a böngésződbe:http://gyermekvallas.hu/uj-vallasok/a-befogadasrol-angyalokkal
