Tegnap reggel, miután felébredtem, eszembe jutott, hogy be kéne kapcsolni a számítógépet, de a cselekvésig nem jutottam el, kimentem a szobából. Mikor visszamentem, hogy most már tényleg megnyomom a gombot, a gép már be volt kapcsolva. Nagyon csodálkoztam, hiszen emlékszem, hogy nem mentem a közelébe, s bekapcsolva sem maradt, mert nem készenléti állapotban találtam, hanem a bekapcsolási folyamatban, amikor úgymond feláll a rendszer. A gyerekeim sem kapcsolták be, legalább is azt állították.
Később, elmentünk egy tanfolyami beiratkozásra, s miután végeztem, csodálkozva vettem észre, hogy ki van kapcsolva a telefonom. Pedig szinte soha nem kapcsolom ki csak úgy, s mikor visszakapcsoltam, kiderült, hogy nem volt lemerülve sem. Mintha egy kis házitündér serénykedett volna körülöttem. Bár a kávémat nem készítette elő, de hát nem várhatok el mindent tőle:).
Csodás nap volt, szó szerint. Éjszaka, álmomban szembenéztem egy részemmel, s mint egy családállításon, szemébe mondtam: testvérem vagy. Oldás volt, erős, mély, feloldozó. Talán ő huncutkodott körülöttem, ez a tudat feletti energiám, újra megtalált részem. Hiszen, Jézus is mondta, hitünk hegyeket képes megmozgatni, akkor mit neki egy telefon ki, vagy egy számítógép bekapcsolása.
